Volt egyszer, messze túl a sűrű erdőkön és vad mezőkön, egy különös hely, amit csak kevesen ismertek. Ezt a helyet úgy hívták: Naperdő. Itt a fák levelei sosem hullottak le, csak színt cseréltek: pirosból narancsba, narancsból zöldbe, aztán kéken át vissza pirosba. És a nap? A nap ott mindig alacsonyan járt, aranyfénnyel vonta be a tájat – mint egy soha véget nem érő aranyló alkonyat.

A domboldalon állt egy várkastély. Nem volt hatalmas, de úgy ragyogott, mintha maga a nap formálta volna tégláról téglára. Tornyai lilák voltak, mintha levendulából készült volna a tető. Az ajtók mindig tárva voltak, hiszen ez nem volt egy szokványos vár – ez volt a Mesék Vára.

A Mesék Várában nem királyok és királynők éltek, hanem történetek. Igen, jól olvastad – történetek! Minden ablak mögött más-más mese lakott: volt, amelyik egy táncoló sárkányról szólt, volt, amelyik egy fényből szőtt köpenyt viselő hercegről, és olyan is, amelyik egy kislányról mesélt, aki megtanult beszélni a fákkal.

A kastélyt három ősi fa őrizte, melyek lombjai gyümölcsökkel és virágokkal voltak tele. Aki hozzáért ezekhez a fákhoz, meghallhatta a saját szívéből születő meséket. A nap, amely mindezt bearanyozta, valójában nem is nap volt, hanem egy régi kívánság – egy kívánság, amit valaki annyira akart, hogy fénnyé változott.

Ez a 3 dimenziós punch needle kép egy szelet ebből a varázsvilágból. Minden öltés, minden szín, minden textúra egy újabb meseréteget rejt.

Kézzel készült 🧶, szeretettel, idővel és egy csipetnyi varázslattal.
Ez a kastély nem csak egy kép, hanem egy kapu egy másik világba.