Egy napsütéses reggelen, egy apró görög szigeten, ahol az utcák kőből vannak kirakva, a házak vakítóan fehérek, és minden ablak vagy ajtó mélykék színben pompázik, egy fiú, Niko, egy különös lépcsősort talált. A lépcső nem vezetett sehová – legalábbis úgy tűnt. A tetején egy régi, boltíves kék kapu állt, amit mintha senki sem nyitott volna ki évek óta. A falusiak csak úgy emlegették: Az Emlékek Kapuja. Niko azonban észrevett valami furcsát: a lépcsők és a kapu oldalán hímzett minták voltak, mintha valaki punch needle technikával varrta volna oda a múlt egy darabját. A kapu közelében egy apró, fonállal tekert könyvet talált, melybe valaki ezt írta: "Ez nem csupán egy kapu – ez egy ösvény régi történetekhez, elfelejtett álmokhoz és azokhoz, akik még emlékeznek mesélni." Ahogy Niko megérintette a kaput, hirtelen minden elcsendesedett. A kapu kinyílt, és a túloldalon egy másik Görögország tárult fel: ugyanaz a sziget, de évszázadokkal korábban. Itt a gyerekek még ismertek minden régi mesét, a falakból történetek szóltak, és a fonal maga életre kelt, hogy új mintákat rajzoljon az égboltra.

Niko rájött, hogy az ő feladata az, hogy mesélő legyen – újra összefonja a múlt és a jelen szálait. És amikor visszatért a mi világunkba, a kapu már eltűnt... de a lépcsősor megmaradt, és rajta minden öltés egy új mese kezdetét ígérte.