A hiány színei
Szerző: Vágó Ilona Erzsébet | Dátum: 2025-07-16
Volt egyszer egy világ, ahol az emberek nem szóval, hanem formákkal beszéltek, s az érzések színekké változtak. Ebben a világban élt egy lélek, akit csak úgy hívtak: a Némaarc. Arcán háromféle szín lakott: a vágy narancsa, a múlt fakó rózsája és a jelen hideg kékje. Néha nevetett, de csak belül – kívül csak szögletesre hajlottak az érzelmei.
A Némaarc a színes foltok városában élt, ahol a körök a múlt boldogságát jelentették, a csíkok a napok egyformaságát, és a háromszögek azokat a dolgokat, amiket nem mert kimondani. Minden este leült a folyópartra, és nézte a vizet, ahogy hangtalanul sodorta magával a kimondatlan mondatokat.
Egy napon egy halk színes hal bukkant fel a vízből. Nem volt nagy, de tarkasága meglepő volt – minden egyes pöttye egy olyan álmot hordozott, amit még senki nem mert elhinni.
A hal megszólalt:
– Némaarc, te, ki a hiányt viseled, nem tudod, de már régóta kereslek. Én vagyok mindaz, amit még nem tettél meg – de megtehetsz.
A Némaarc először nem tudott mit mondani. De aztán belülről lassan kibomlott valami – egyetlen mosolyszál, vékony, de szilárd, mint a legelső öltés egy punch needle vásznon.
És onnantól kezdve, mikor esténként újra leült a folyóhoz, már nem csak hiány volt ott. Hanem a remény is – formátlan, mégis élő. Egy kis hal formájában.
