Volt egyszer egy kutyus, akit Pötyinek hívtak. Pötyi nem volt hétköznapi eb: bundája tűzpiros volt, és tele színes, bolyhos pöttyökkel – mintha valaki gombócnyi fonalakat ragasztott volna rá játékból. Minden pötty külön színű volt, és mindegyik más érzést rejtett. A sárga pöttyök nevetést hoztak, a kékek megnyugtatták a sírókat, a rózsaszínek álmot ringattak a gyerekek szemébe.

Pötyi egy kis faluban élt, ahol minden házikó falán Punch Needle képek lógtak. Az emberek azt mondták: ha egyszer Pötyi besétál a házadba, a napod biztosan jobb lesz. És tényleg! Ahol végigment, ott a padló melegebb lett, a teáscsésze sosem hűlt ki, és a zoknik mindig párban maradtak.

Egy napon egy kislány, Mimi, elvesztette a kedvenc plüssét. Hiába kereste, sehol sem találta. Ekkor jelent meg Pötyi, vidáman csóválva a farkát, és egyik pöttyéből hirtelen előpattant a plüss – mintha mindig is ott bújt volna.

Azóta Pötyit még jobban szereti a falu, s mindenki úgy tartja: ő a fonalakból szőtt világ kis őrzője, aki mindig pontosan tudja, kinek mire van szüksége – legyen az egy mosoly, egy ölelés, vagy egy meleg bögre kakaó.